A menü legfölül jelenik meg, kis késéssel!
Address:
Budapest, Széll Kálmán tér, minden vasárnap d.e.10-kor
Email:
"Lacibácsi" felirattal állok ott az info és jegyek épületénél, 20 percig
Hatodik könyvem ajánlója -- jelenleg nyomdában akadályozzák, remélhetőleg 2022 júniustól adhat Lacibácsi belőle
Lacibácsi Hármaskönyve ---- könyvajánló
Tisztelt Bárki, akinek tele van a hócipője a pénzhatalommal!
Lacibácsi könyvajánlója, 2022 őszén
Előzmények.
Pont negyven éve szabadalmaztattam videós eljárásomat, melyre még 1 MTV-s innovációs előadó is azt mondta, hogy rövid reklámokban alkalmazható lenne (3D képátviteli eljárás, mely újfajta felvételt követően, minden segédeszköz nélkül nézhető térhetású képet eredményez hagyományos monitorokon). Ebből tudhatja, hogy igen sokat vesztettem (közismert a rövid reklámok szerepe a tévék anyagi bázisában), mivel a velem szerződött menedzseriroda megvalósítás helyett, ötletem Japánba lopásával foglalkozott. Mikor 1986-ban NyBerlinben, 1 videós világkiállításon VHS kazettáról bemutattam eljárásomat, egy másik látogató -- akiről kiderült, hogy 1 NSZK egyetem, 3D témát is kutató professzora -- fél évre állást és eszközöket ajánlott nekem eljárásom tökéletesítésére. Nem fogadtam el (Ki neveli addig 2 kiskorú gyermekemet a budaörsi lakótelepen? Mi lenne fél év után? Kiderülne-e valaha, hogy magyar ötlet áll a német egyetem szolgálati szabadalma mögött? stb....problémák miatt).
Az azóta eltelt évtitedekben is elkeseredett harcot vívtam a pénzhatalommal. Síklaky István közgazdász, majd Anasztázia vedrusz remetenő tanítványa lettem. Becsapott feltalálóból vallás- és pártfüggetlen leleplező emberré váltam. Térlátás-kutató és műszaki diplomás közíró vagyok -- voltam programozó, magántanár, motorosfutár, tetőszigetelő, kecskepásztor, stb. -- ám legmagasabb titulusom: Lacibácsi, egy apró homokszem a pénzhatalom gépezetében!
31 éve nem nézek tévét, mobilom és más függőségem sose volt, dolgoztam ökofalvakban, biokertészetben, falvakban és tanyákon, multik helyett biopiacokon szoktam vásárolni, 60 éves koromban sikerült elhagynom Bp-et. Ezeknek köszönhetően fontos gondolatok is felbukkannak néha bennem, idei, hatodik könyvem (Népirtó bankárok alkonya) 34 év munkájáról szól! 3 témakörről írtam benne:
1. Anasztázia tanításai és az általa javasolt életmód
2. Népirtások házi kivédési lehetőségei
3. Vezető-állású kártevők leleplezése.
"Sose féljünk kimondani az igazságot!" -- tanítja Anasztázia, aki tucatnyi helyen tanít minket a sötét erőkről és módszereikről Megre könyvsorozatában, az Anasztázia könyvekben -- hogy esélyünk legyen az ártányok kivédésére. Saját, előző 5 könyvem letölthető 2 honlapomról (címük szerepel idei könyvemben), pl. a "Kalauz Anasztáziához" című, amely név- és tárgymutatót is tartalmaz Megre könyvsorozatához. Idei könyvem rendezvényeken 2ezer Ft adományért szerezhető be, Bp-en 3e-, amihez kóstolót is adok kovászos, tönkölyös, saját építésű kerti kemencében sütött kenyerünkből. A közérdekű leleplezés amúgy hálátlan és veszélyes feladat, ellenem pl. már 28 évvel ezelőtt verőcsapatot küldtek harácsoló uramék (a támadást vezető megyei pártvezér, bíróságon el lett ítélve!).
Szomorú tapasztalatom, hogy függőségekkel teli (tévézős, mobilba kapaszkodó, multiban vásárló, pártokra szavazó, városlakó, a természetet alig ismerő és nem tisztelő, WC-re is autón járó, húsevő, magukat és gyermekeiket beoltató, vallások által is megosztott, az egyre veszélyesebb csapvizet és bolti sót fogyasztó, orvosi tanácsokra patikában sorban álló, egyre kevesebbért egyre többet dolgozó) honfitársaim túlélési esélyei rohamosan csökkennek! Alábecsülik a pénzhatalom (tudat alatti- és más) befolyásolási módszereit, kiutat nem látó rabszolgáivá válva a globalizátoroknak (bankárok, gyógyszer- és fegyvergyárosok, plázadiktátorok és bábjaik: politikusok, médiavezérek, jogászok, bértudósok, főorvosok, félrenevelők, stb.).
Anasztázia az életemet mentette meg, mikor 2017-ben elvezetett páromhoz, akivel azóta együtt teremtünk -- pl. két mesekönyvet, kertjében pedig kemencét, üvegházat, kápolnát, lugast. Ahogy annak idején a magyarra is lefordított "Egészségügyi Maffia" c. könyvet, idei könyvemet is elutasította eddig minden kiadó és könyvterjesztő, túl sok kényes dolgot említek benne (pl. az olajszőkítéstől kezdve a dusnoki gyerekrablásig bezárólag, rendőrségi visszaéléseket). Azonban idén nyáron Ópusztaszeren, a MOGY rendezvényén, Drábik János, mikor előadása után kérdezhettünk tőle, és én felmutattam könyvemet (amelyből elsők között vittem neki tiszteletpéldányt), azt mondta, hogy olvasta, és tiszteli munkámat! Egy régebbi, írásos támogató feljegyzése pedig (egyik leleplezésemről) könyvem függelékei között szerepel. A 2020 nyarán, gyanús körülmények között elhunyt Tejfalussy András is értékelte munkámat -- ő volt az, aki a vezetékes ivóvíz és a bolti só, egyre több káros hatására figyelmeztetett bennünket. Róla, mint a "legnagyobb magyar leleplezőember"-ről írok idei könyvemben. Hat évi tanulmányaim után írtam "Ébredjetek Titanic táncosai!" c. természetgyógyászati könyvemet, ez szintén letölthető honlapomról, és főleg Weixl-Várhegyi László tanításait tartalmazza. Tehát aki hatékonyabban szeretne védekezni a pénzhatalom ember- és életellenes csapásai ellen, haszonnal forgathatja könyveimet!
Elérhetőségem 19 éve változatlan: minden vasárnap d.e.10 órakor "Lacibácsi" felirattal állok a Bp. Széll Kálmán téren, 20 percig, kb. középen, könyveimmel és kenyérkóstolóval. Itt bárki bejelentés nélkül elérhet. Telefonokat nem használok, drótpostáimat is akadályozni szokták (lacbacs--kukac--gmail.com). Felkérésre ingyen tartok előadást, könyvem bármely témájáról.
Szeretettel: Schuler László
"Népirtó bankárok alkonya" című könyvem most is beszerezhető!
TARTALOM
Bevezető a teljes műhöz..............
Jelölések, elnevezések........
I. könyv: Anasztázia tanításai, életmódváltás
Bevezetés az első könyvhöz...........
I.1. fejezet: Anasztázia legfontosabb tanításai..........
I.2. fejezet: Az Anasztázia által javasolt életmód.......
I.3. fejezet: Anasztáziás élet hazánkban.........
I.4. fejezet: Egy Anasztázia tanítvány, Lacibácsi legfontosabb tanításai.................
I.5. fejezet: Kulcsszavak, gyakran használt kifejezések..........
II. könyv: Népirtások házi kivédése
Bevezetés a második könyvhöz.....
II.1. fejezet: Népirtások csoportosítása...
II.2. fejezet: Példák felismert népirtásokra.........
II.3. fejezet: Védekezési lehetőségeink......
II.4. fejezet: Néhány példaképem, akit kiiktatott a pénzhatalom.......
II.5. fejezet: Lacibácsi tanácsai, életmódja........
II.6. fejezet: Hirosima tanmese.......
II.7. fejezet: Népirtásokról 2021-ben írt szórólapom.....
II.8. fejezet: A legnagyobb magyar leleplező-ember......
II.9. fejezet: Civil akciók a pénzhatalom ellen.........
II.10. fejezet: Hol csúsznak félre tiltakozó barátaim?....
III. könyv: Főrendőrök, titokszolgák és pszichoférgek leleplezése
Bevezetés a harmadik könyvhöz.....
III.1. fejezet: Budapesti telefonok lehallgatásáról.....
III.2. fejezet: Rendőrök az olajszőkítésben.....
III.3. fejezet: Harminc éve gyilkolásznak a rendőrség szervezésében.....
III.4. fejezet: Lakáskutatók leleplezése.....
III.5. fejezet: Lacibácsi listája harcairól.......
III.6. fejezet: Bechipeléses radarozgatásom.....
III.7. fejezet: Pszichofegyver, pszichoféreg.......
III.8. fejezet: Hóhér, vagy pszichiáter?......
III.9. fejezet: Harácsolók jövőképe.........
III.10. fejezet: Illemtan illetékeseknek......
Utószó összes eddigi művemhez.....
Függelékek
F.1. Lacibácsi bemutatkozik....
F.2. Lacibácsi dalszövegek, versek, bölcsességek.....
F.3/1 Legfontosabb tanítóim........
F.3/2 Síklaky és Romhányi kivégzéséről, a Leleplező cikke.......
F.4. Mások publikációiból.....
F.5. Lacibácsi publikációi......
F.6/1 Hogyan csalták csapdába Lacibácsit, hogy elkaphassa őt a verőcsapat?....
F.6/2 Az utcai lehallgató hálózatról még.......
F.7. Lacibácsi találmányáról.......
F.8. Lacibácsi találmányi publikációi.......
F.9. Ajánlott honlapok és videók.......
F.10/1 Lacibácsi elérhetősége.........
F.10/2 Miben segíthet Lacibácsi?.......
------------ Néhány kiragadott mondat Lacibácsi művéből -------
Kiderül az is, hogy miként menthetjük ki magunkat és családunkat a pénzvezérelt világból, a függőségekből, és a városi rabszolgaságból. Hogyan építhetjük Családi Birtokunkon a Szeretet Terét, folyamatosan teremtve és végre boldogan élve.
A második könyv, a már felismert népirtásokat és kivédésüket tárgyalja. Annyi népirtás folyik manapság világszerte, hogy barátaim tanácstalanok: nem tudják, hogy mikor és mibe haljanak bele. Én azonban tudom -- mivel volt nejem a KSH-ban dolgozott -- hogy mindenkinek megvan a maga helye a halálozási statisztikákban!
A harmadik könyv pedig főrendőrök, titokszolgák és pszichoférgek leleplezésével foglalkozik, mert sok sötét alakkal kerültem szembe több évtizedes közérdekű harcom során. Mi teszi különösen fontossá harmadik könyvemet? A kivégzés alatt álló leleplező-emberek közül kevesen vesszük a fáradtságot, hogy az utolsó pillanatig tájékoztassuk barátainkat a védekezési lehetőségekről! A sötét módszerek megismerése pedig életmentő lehet.
A mi legfőbb fegyverünk pedig a szeretet és az összefogás. Ha megfelelően neveljük gyermekeinket, akkor az életükre törő globalizátoroknak nem fognak teret adni épülő, boldogabb világukban!
Lacibácsi és könyveinek elérhetősége (3-as könyv 2022 május végétől)
Egyetlen megbízható elérhetőségem közel két évtizede változatlan:
személyesen, rendszeresen, bejelentés nélkül elérhető vagyok (rossz időben is) Budapesten (esetleg üzenetre is keresem):
minden vasárnap d.e. 10-kor a Széll Kálmán téren állok „Lacibácsi” felirattal, húsz percig, az info és jegyek épületénél, könyveimmel és kenyerünkből kóstolóval.
2022 nyarán lesz az ezredik "kötelező fellépésem" a téren, hogy bárki elérhessen -- az elmúlt 19 év alatt 5-6 alkalommal fordult csak elő, hogy nem voltam ott!
Telefonokat nem használok, esetleg üzenet hagyható egy rokonomnál (ha átengedik) mobilszámot-lásd-a-könyvben, ritkán van bekapcsolva. Drótpostáimat is erősen cenzúrázzák: lacbacs—kukac—gmail.com. Általában nem kapom meg.
Sajnos előfordulhat, hogy a személyes elérhetőségemet is akadályozni fogják, addig keressen, amig van Lacibácsi! Mindenben támogatom barátaimat!
A könyvben egy 17 pontos kínálati lista is szerepel, hogy miben segthet Lacibácsi, pl. kerti kemence építése; kovászos, tönkölyös kenyér sütése; stb.
Lacibácsi 31 éve nem néz tévét, mobilja sose volt, párt- és vallás-független leleplező-ember!
Anasztázia és Lacibácsi legfontosabb tanításai (2021)
Anasztázia: Egy hektáros Családi birtokon teremtsd a Szeretet Terét! A gyereknevelés döntő fontosságú (ha lehet, saját tisztása legyen minden gyermeknek). Szeretet vezérelt, és nem pénzvezérelt világban élünk! Minden teremtés 3 lépése: vágy --> gondolat --> tett. Sose félj kimondani az igazságot! Kérlek benneteket emberek, változtassátok meg az olyan foglalkozásaitokat, amelyek károsak a Földre, a Teremtő hatalmas alkotására! Mindenben támogatnak a fényes erők, ha kellően tiszta szándékkal, kellő elszántsággal és kellő kitartással cselekszel! A szeretet ad értelmet minden teremtésnek!
Lacibácsi: Van élet tévézés, mobilozás és multik nélkül! Dobd ki a tévéd, mielőtt a családod szétesik, mint a Szovjetúnió! Ami segít rajtad: napi rendszeres sport izzadásig + Anasztázia könyvek olvasása és tettekre váltása + táblás elérhetőség (személyes, bejelentés nélküli, rendszeres, beceneved táblájával, jól elérhető nagyforgalmú helyen -- nehezen akadályozható!). Tehát: Vigyázz!...Kész!...Rajt...ad múlik! 2005 körül cserélt helyet a max.profitú üzletág: fegyvergyártás --> gyógyszergyártás. Ötödik lépés az, amire vágynak jobb sorsra édemes barátaim: tudati felébredés --> életmódváltás --> összefogás sorstársakkal --> általános termékbojkott --> rendszerváltás! Biomultik veszélye (Titanicos könyvem II. kiadásának előszavában olvasható). Minden népirtás házilag kivédhető! A globalizátorok alaphazugsága, hogy minden és mindenki pénzen megvehető. A pénzhatalom nagyon is személyhez köthető! Egy főharács ellen hatékony fegyver a kézbe adott fényképes leleplező szórólap! Az élet nem ajánlott levél -- sose add fel! Kocsmárosék eltanulták a komcsiktól: a lé meghatározza a tudatot! Ember küzdj és bízva bízzál, ping-pongozz, hogy el ne hízzál!
Hibás próbálkozásnak tartom: petíció, feljelentés, virrasztás (pl. sátorozás a Parlamentnél), postagalamb használata, tévézés szűréssel (én csak ezt nézem, én csak azt nézem...), akciókra rohanás -- ezek helyett időt és energiát Anasztázia tanításai szerinti teremtésre érdemes fordítani!
Dalszöveg
Lacibácsi ötödik NO-HARÁCS indulójának szövege
"Völgyvidéken és hegygerincen át..." vörös induló dallamára
(eredeti szöveg a 2016-os honlapon, felújított 3. versszakkal -- 2022 őszén)
1.
Sok a párt és sok a harácsoló Villát épít s nem képvisel
Hazaáruló kufárok.....................A jövőnket lopják el !
Hazaáruló kufárok A jövőnket lopják el !
2.
Igazságügy, egészség, oktatás Szétverve, romokban hever
Megússza az illetékes.................Mert a bíró is haver !
Megússza az illetékes Mert a bíró is haver !
3.
Ébredj végre rabszolga, nincstelen Rajtad múlik van-e jövőd
Hagyd el hát a zsúfolt várost...........Önellátás a jövőd !
Rázz le fegyver-, gyógyszergyárost Együtt teremtsük a jövőt !
---------------------------------------------------------------------------------------------
you.
Közérdekű Hirdetés
(Lacibácsi teremtette, 2022 végén)
Anasztázia megmentette az életemet, amikor 2017.márc.15.-én páromhoz vezetett. 2019-ben írtam "Kalauz Anasztáziához" c. könyvemet, mely letölthető honlapomról és pl. név- és tárgymutatót tartalmaz az Anasztázia könyvsorozathoz. Idei könyvem is ("Népirtó bankárok alkonya") Anasztáziával kezdődik és az ő üzenetével végződik.
Keresek tehát olyan embert (függőségektől mentes, nem pénzvezérelt legyen), aki legalább hetente 1 napot rászánva segítene nekem Anasztázia tanításainak terjesztésében (előadások szervezése és tartása, könyvek és szórólapok terjesztése, stb.), valamint képes saját "Táblás Elérhetőség"-ét megteremteni. Utóbbi akkor is működni fog, ha a pénzhatalom (bankárok és multik világa) összeomlik (tehát internet, mobil-hálózatok és áram nélkül). Régen a magyaroknál ez már bevált!
Táblás Elérhetőség: min. hetente 10 perc, amikor önt bejelentés nélkül, bárki elérheti, az ön által (évekre) megadott helyen és időben -- célszerűen becenevével 1 jól látható táblán, jól elérhető helyen 1 városban, reggel és este 6 óra között valamikor (kivéve vasárnap d.e. amikor Lacibácsi érhető el). Nekem ez 19 éve működik! Akinek fontos, megtalál. (Ezernél több alkalommal álltam ott eddig).
Ha tehát ön egy ilyen (felvállaltan rendszeresen elérhető) ember, kérem, hogy keressen meg egyszer -- esetleg üzenetre is keresem. Telefonokat nem használok, részletek idei könyvemben olvashatók.
Miben segíthet Lacibácsi (idei könyvem 13. függeléke):
1. kerti kemence építése
2. kovászos kenyér sütése kemencében
3. leleplezés, és szórólap elkészítése (fényképes is); terjesztése; hangos-bemondózás
4. házi vízdesztilláló készítése; víztisztaság mérése
5. magyar szöveg lektorálása
6. könyv elkészítése (digitális nyomda ajánlása Budapesten)
7. állatgondozás (kecske, kutya, cinke, racka juh, hucul ló)
8. kecskesajt készítése (préselt, kemény sajt)
9. építőipari munkák (vályogfal, betonozás, ácsmunkák, villanyszerelés, stb.)
10. székely-magyar rovás oktatása
11. természetgyógyászati tanácsok (Ébredjetek Titanic táncosai! -- letölthető)
12. hang- és videofelvétel készítése
13. előadás 3 témában (Anasztáziás életmód; népirtások kivédése; leleplezés)
14. előadás emberi térlátásról (3D találmányi bemutatóval)
15. börzsönyi túrák szervezése (márc. ill. ápr.-ban medvehagyma szedéssel)
16. némely kerti munka (pl. üvegház létrehozás, kiszáradt fa kivágása)
17. némely számítógépes munka (pl. videó készítése, honlap készítése)
Lacibácsi három legfontosabb üzenete:
a) Olvasgasd Anasztáziát és téged is segíteni fognak a fényes erők, ha tiszta szándékkal, kellő elszántsággal és kellő kitartással cselekszel !
b) Dobd ki a tévéd, mielőtt a családod szétesik, mint a Szovjetúnió !
c) Napi rendszeres sport izzadásig -- a legfőbb gyógyszer, amit már az ősember is használt !
Szeretettel: Lacibácsi, egy apró homokszem a pénzhatalom gépezetében
2021 szeptemberi Lacibácsi cikk
T
Becsület helyett kényelem!
Népirtások az egészségügy részvételével
Honfitársaim, kevés kivétellel, maguk, családjuk és nemzetük megmentése helyett a kényelmes életet választják. Néhányan látják ugyan a pénzhatalom ember- sőt élet-ellenes húzásait, egyre gátlástalanabb népirtásait, de bíznak benne, hogy családjukkal együtt megússzák. A kényelmesebb, nyugodtabb életet, a "Ne szólj szám, nem fáj fejem!" taktikát választják.
Ezerből egy ha akad, kivételes ember, aki ki meri mondani az igazságot, és akit se megfélemlíteni, se felvásárolni, se zombivá gyógyszerelni (pl. függőség kialakítása után) nem sikerül. Rájuk vonatkozó receptje a globalizátoroknak: ha nem tudod másképp leállítani a leleplezőembert, meg kell ölni! Ha sok ilyen van, akkor pedig stadionokba kell zárni őket, ahol már feltűnés nélkül dolgozhatnak a fekete angyalok.
Egyik radikális, egy éve "eltávozott" barátom özvegyét is elkezdték legyógyszerelni, beszéde zavart lett, mozgása bizonytalan, lefogyott, legyengült. Saját elmondása szerint is nagyon lelassult a gondolkodása.
Anasztázia tanítja (Oroszország zengő cédrusai könyvsorozat), hogy gyorsítsd fel a gondolkodásodat, ha túl akarod élni a pénzhatalom módszereit. Az özvegy eddig is halálfélelemben élt, pl. kaputelefon hívásra sem mert válaszolni, csak ismert számról jövő mobilhívást hívott vissza -- igen nehéz volt beszélni vele. Mindvégig naponta látogatta férjét a kórházban is -- főleg egy pszichiáter főorvos bosszújától tartott. Az özvegyet egyik lánya viszi kezelésekre, ahol injekciókat és drága gyógyszereket kap.
Egy másik barátom, Romhányi László, aki 1990-ig a Jurta színház igazgatója volt, 2005-ben, már haldokolva kiszökött a kórházból és pár embert összehívott mobilján a Nemzeti Bizottmányokból. 5-6 ember jelenlétében megnevezte gyilkosát! Őt itallal kínálta (felköszöntve őt) egy kolegája, amibe nem csak ő, hanem a felköszöntésre szintén odahívott Síklaky István harcostársa is belehalt. A kettőjüknél kiváltott májrák lefolyásáról több kórházban mondták nekem az ápolók és az orvosok, hogy ilyen gyors lefolyású májrákot Csernobil óta nem láttak! Öt évig nyomoztam Romhányi és Síklaky kivégzése ügyében, mivel Síklaky István tanítóm és barátom volt -- akkoriban ők ketten voltak a legradikálisabbak az országban, pl. rendszeresen nemzetgyűléseket szerveztek, amelyekre Erdélyből is többen jártak. Romhányit és Síklakyt sem tudta megfélemlíteni vagy felvásárolni a pénzhatalom. Síklaky közgazdász volt és élete végéig tanította, hogy a fegyvergyárosok profitja a legnagyobb -- egymásnak uszítva csoportokat illetve nemzeteket, mindkét félnek eladják fegyvereiket. Azokban az években vált a gyógyszegyártás nyereségesebbé a fegyvergyártásnál!
Biztos vagyok benne, hogy külföldi titkosszolgálatoktól kapott anyagot barátaim gyilkosa -- a rákgyógyszerek kipróbálásához szükséges a kísérleti egereknél gyorsan májrákot kiváltó anyagok alkalmazása!
1988-tól kezdve 15 éven keresztül vettem részt minden budapesti tüntetésen és rendszerváltó összejövetelen -- közügyekkel becsapott feltalálóként kezdtem el foglalkozni. Már a nyolcvanas évek végén teljes erőmből (szórólap, szamizdat füzetek, sőt szamizdat CD) hirdettem, hogy dobjátok ki a tévéteket, avagy a pénzhatalom bábjává váltok! Találmányom miatt sok évig foglalkoztam ugyanis a tudat alatti befolyásolás (bevillantott képkockák) módszerével, amit pszichológusok és agykutatók fejlesztettek ki. A módszer veszélyességére jellemző, hogy amikor több mint ötven éve amerikai mozifilmben kipróbálták, a film szünetében a legintelligensebb nézők is sorban álltak a bevillantott képeken szereplő üdítőt vásárolni. A kísérletek során tudósok, művészek és feltalálók agya is manipulálhatónak bizonyult! Ezért hirdetem én több mint 30 éve, hogy a tévézést teljesen ki kell rekeszteni életünkből. Persze okostojás barátaim már 88-ban is egyenként magyarázták nekem, hogy "igazad van Lacibácsi, ez egy igen veszélyes módszer, de engem nem tudnak befolyásolni, én ki tudom ezt védeni", valamint "én csak a természet filmeket nézem","én csak a focimeccseket nézem", ..."ami kevés idő az agymosáshoz". Hiába magyaráztam nekik, hogy a hírekben, a rajzfilmekben és mindenben alkalmazható, és kivédhetetlen a tudat alatti befolyásolás millió dollárokért fejlesztett módszere, ők nem hittek nekem! A módszer ráadásul bármilyen képátvitelkor, tehát mozifilmekben, DVD-ken, sőt mobilozáskor is alkalmazható. Hiába hoztak törvényt ellene, mint tudjuk, a globalizátorok saját törvényeiket sem tartják be, ha miattuk nagy haszontól esnének el. A módszer leleplezése igen nehéz. Hiába vesszük gyorsfilmre a képsorokat, leleplező képkockát keresve -- agyunk evolúciós okoból minden rejtett információt megpróbál kiszedni a látottakból, ezért pl. a bevillantott kockát részekre bontva is el lehet helyezni. Zavarképeket esetleg találunk, de leleplező képkockát nem!
Mivel lényegében minden brátom arra a kényelmes (és öntelt) álláspontra helyezkedett, hogy őt nem lehet tudat alatt befolyásolni, világossá vált számomra, hogy a tömeges agymosás elkerülhetetlen! Az járt jól, aki hallgatva rám (vagy más okból) teljesen elhagyta a tévézést!
Aki nekem nem hiszi el ezeket, olvassa el "A rábeszélőgép" (1992, Aronson, Pratkanis), vagy a "Tudatmódosítás" (2004, Drábik) című könyveket.
Emlékezzünk rá, hogy az USA, a valaha erős és atom-nagyhatalom SZU-t is lakosainak tudati befolyásolásával győzte le!! Műholdakról sugárzott filmsorozatokban mutatták be a nyugati jólétet a vöröshatalom hangyamunkásainak -- gondosan kicenzúrázva e filmekből a munkanélküliségre, prostitúcióra, kábítószerezésre, maffiaháborúkra, nyomornegyedekre, az alkalmazottak kizsigerelésére és más negativ jelenségekre utaló részeket. Maradt a nyugati jólét. Ez tehát minden hideghárorús fenyegetésnél, űrfegyvernél hatásosabbnak bizonyult!
Felsorolok pár hazai példát arra, hogy milyen valaha fontos és a pénzhatalomra nézve hátrányos adatokat mostak ki a tévénézők agyából. Több is található 2016-os honlapomon: borsch3d.wixsite.com/lacbacs
Kérdéseim: Ki tette? Hányban? Kit leplezett le?
1. Kiskirályok Mundérban.
2. Zengő és Tubes csata a HM-el.
3. BM III/III-asék leleplezése a 90-es választások előtt.
4. Először álltak el utakat traktorok.
5. Visszabontottak lakóparkokat, ha nem fizették ki a munkájukat.
6. Két fontos újsághír: már 100 éve is volt telefon-lehallgatás Bp-en, ill. mobilátjátszó tornyot döntöttek le civilek!
7. Dusnoki gyerekrablás.
8. "Kérjük, hogy utazás közben kapcsolja ki mobiltelefonját, mert utastársait zavarhatja annak használata!"
9. Néhány nemzeti hős neve, akit tettei és tanításai miatt iktatott ki a pénzhatalom (tanításaik jutubin még láthatók):
Csengey Dénes (1991,38), Krassó György (1991,59),Romhányi László (2005,61), Síklaky István (2005,78), Ekrem Kemál György (2009,64), Horváth István (2018,80), Géczy Gábor (2021,58).
valamint még egy nemzetközi példa a tv agymosására:
feltételezett bűnbak reklámozása az USA elnöke által (9.11.), súlyosan megsértve O.B.Laden személyiségi jogait. Én akkor már 10 éve nem néztem tévét, (e képsorokat is kirakatban láttam először) ám azonnal feltűnt e jogsértés: a demokráciára oly igen vigyázó ország elnöke elfelejti, hogy gyilkosról sem mondhat csúnyát, a bírősági ítélet eőtt.
Mára odaáig nőtt a különbség köztem és befolyásolt tudatú honfitársaim között (én még a rádiót is elzárom a hírek idejére -- megúszva rém- és álhíreket, becsapásokat és félelemkeltést), hogy a tévénézők sem nem értik, sem nem hiszik amikről beszélek. Kényelmesebb nekik összeesküvés elméletet emlegetni és engem paranoiásnak kikiáltani.
Sok éven át olvasgattam könyvtárakban agykutatási világkonferenciák anyagait és meggyőződésem, hogy ez a befolyásolási módszer olyan veszélyes, hogy 1-3 év kell a tévézés elhagyása után ahhoz, hogy kitisztuljon tudatunk -- mellesleg ez arcunkon is tükröződik! Biolaci barátom szerint elég megszűrni, hogy mit nézünk a tévénken -- szerintem meg ő is rohanna buborékos üdítőt venni, ha azt sugallanák neki bevillantott képkockákon! Jól emlékszem arra, hogy amikor a taxisblokád idején elhagytam a tévézést, hónapokig elvonási tüneteim voltak. Hiányoztak a tudományos filmek (Delta), a természetfilmek (Custo kapitány), és a rajzfilmek (Walt Disney).
Ezek nézése helyett tanulva, sportolva, vagy olvasgatva sokat nyertem: leszakadtam a globalizátorok legveszélyesebb befolyásoló eszközéről!
Nézzük tehát az e.ü., népirtásokban játszott szerepét!
2000-ban jelent meg Barbara Starfield professzor-asszony leleplező cikke egy orvosi szaklapban, ami szerint az e.ü. kezelések (jatrogén betegségek pl. műhibák) a leggyakoribb halálokok között szerepelnek az USA-ban. A cikk adatait megtaláljuk a fent említett, és a 2019-es honlapomon
(lacbacs.wixsite.com/pfl2019), ahol a döbbenetes szervrablások üzletére is felhívom a figyelmet. Kínában több mint 100 kórházban folynak (1999-ben kezdték) jelenleg is brutális transzplantációs műtétek, amik biztosították a "kínai csoda" anyagi hátterét! Hitler és Sztálin teljesítménye eltörpül az ártatlanul meggyilkolt kínai fiatalok tömeges mészárlásának adataihoz viszonyítva! Akadt azért egy-két sebész, akinek felébredt a lelkiismerete, és külföldre menekülve nyilvánosságra merte hozni e véres eseményeket -- amiről még a jutubin is láthatunk leleplező anyagot.
Hazai orvosaink szerényebben, főleg a vírus-mizéria ürügyén közreműködnek a nemzetközi népirtásokban. Szerencsére nálunk is akadnak kivételek, pl. augusztusban részt vettem a Magyarok Házában rendezett több napos orvoskonferencián. Azzal próbáltam lelkesíteni a többieket, hogy felszólalásra jelentkezve elénekeltem a Trianon Himnuszt, amit szövege miatt töröltek le a jutubiról (apró szövegmódosításommal elénekelve látható az indavideo.hu oldalon, annak keresőjébe "Lacibácsi"-t írva)!
Sokat tehetünk magánemberként is a többiek tudati ébresztéséért, engem már 1994-ben verőcsapat kapott el utcán, miután látványos akciósorozattal hívtam fel a figyelmet Selmeczi G. jelölt alkalmatlanságára. A verőcsapatot vezető kocsmárosné rokon bíróságon is el lett ítélve! Sok sötétbábot lepleztem le Budaörsön 15 éves harcom során (2003-ig). Szerintem két okból nem csaptak még agyon: kevesen hallgatnak rám, valamint kell egy kísérleti nyúl: mit tehet egy dühös civil a hatalmon lévő harácsolók ellen?
Az e.ü. problémákat azért is ismerem az átlagosnál jobban, mert orvos családban nőttem fel. Szerencsére már kiskoromban észleltem e szakma sok belső erkölcsi problémáját (műhibák eltusolása, tekintélyelv, borravaló), így gyermekorvos szüleim tervei dacára nem lettem orvos! Szüleim 2020-ban távoztak el, és azóta is nekik köszönöm, hogy soha nem szenvedtem anyagi szükséget -- persze mindig szerényen éltem és nem fogadtam el többet a valóban szükségesnél (pl. autóm és mobilom sose volt).
Egy tanulságos példa orvos rokonaim velem kapcsolatos nézeteire. Kb. 8 éve télen egy ökofaluban dolgoztam és laktam,
fűtetlen faházban. Jól felöltözve aludtam és úgy tűnt, bírom a hideget -- azon a télen -15 fok alá is csökkent a hőmérséklet. Se náthát, se tüdőgyulladást nem kaptam, ám mint egy év múlva kiderült, felfázott a vesém! Zöldhályog tünetek léptek fel nálam, és egyre jobban zavarták látásomat. Elmentem egy szemészhez, aki megállapította a zöldhályogot és szemcseppet javasolt rá. Orvos szüleim és nővérem (szintén gyerekorvos) azt mondták, hogy zöldhályogra ez az egy antibiotikumos szemcsepp ismert, és ha nem használom, meg fogok vakulni. Elmondtam, hogy semmi antibiotikumot tartalmazó szerben nem hiszek, hozzászokik a szemem, és életem végéig (esetleg egyre sűrűbben) kellene használnom e szert -- problémámat legfeljebb enyhítené (én a természetgyógyászatban hiszek).
Mamám közölte, hogy ha nem alkalmazom a cseppeket, keressek valakit, aki kísérgetni fog, mert hamarosan fehér bottal botorkálhatok. Szerencsére D.I. természetgyógyász barátom emlékezett egy Mária Treben féle gyógyfüves receptre: ha vesefelfázás okoz zöldhályogot, esténkét zsurlófüves meleg vízbe üljünk gyógyfürdőzni! Gyorsan építettem egy szétszedhető kádat 21nm-es lakásomba (ahol csak zuhanyozó volt), vízálló fóliával kibéleltem és két hét alatt kikúráltam magamat -- tünetmentes lettem!
Egy ismert szemész Esztergomban megvizsgált és megállapította, hogy semmilyen hályogra utaló problémát nem lát szemeimen -- nővérem és szüleim is jelen voltak! Szüleim akkor megdöbbentek, de hamar elfelejtették csodás öngyógyításomat! Nővérem a mai napig tévedésemnek tartja ha erről beszélek, nyilván nem jól állapították meg és nem is volt zöldhályogom!
Mellesleg kisebb műhibákat is elkövettek rajtam két alkalommal különböző orvosok (altatási hiba mandula-műtétnél ill. hibás gipszelés kartörésnél), ám ezeket apróságnak érzem, noha máig rossz emlékké váltak. Ennyit az orvosokról.
Anasztázia segítségével találtam meg páromat 2017. március 15.-én, azóta általában csak heti egy napot vagyok Budapesten.
A globalizátorok szerint túl sokan vagyunk -- szerintem pedig (az izlandi forradalom mintájára) több idejük lenne ezen töprengeni, megérdemelt börtönbüntetésük letöltése közben!
A népirtásokról fontos tudnunk azt is, hogy házilag is kivédhetők, tehát a túlélés nem pénzkérdés.
Főleg ezekről szeretnék beszélni régóta tervezett előadásomon (csak útiköltséget kérek Szobtól)
1. Anasztázia -- védikus életmód
2. titkosszolgálati módszerek kivédése
3. népirtások kivédési lehetőségei
Részemről azért sürgős a dolog, mert hamarosan ismét fogorvoshoz kell mennem -- eddig már két ízben kaptam fogorvosnál olyan szurit, ami életembe kerülhetett volna.
Kb. 10 éve egy sötétarcú asszisztensnő bukkant fel bejelentett időpontomban az akkori fogorvosom mellett, és erőltette egy érzéstelenítő injekció bedását, noha a fogorvosomnak már bizonyítottam, hogy tudati érzéstelenítéssel elviselem a fogászati műveleteket, minden szuri nélkül. Az asszisztens hölgy be is adta a szurit, amitől jóindulatú daganat keletkezett a fogínyemen. Ezt egy másik helyen szájsebész kivágta, és így 3 fognyi híddal megúsztam az esetet.
Másik esetben jelenlegi fogorvosom (előzetes kéréseim dacára) sokadik kezelésemen másodpercekig nyomott be fogínyembe valami anyagot, miközben ugyancsak lila meg vörös lett a feje, és minden ok nélkül idegessé vált. Szerintem egzisztenciáját fenyegetve vették rá titkosszolgálati gazemberek egy általa nem ismert anyag beadására. Szerencsémre csak újbóli megjelölésem (szerintem csip bevitel) volt a cél -- utána napokig erősebben fájt a fejem, mikor GPS módszerrel mérték, hogy hol vagyok. Ezekről "beetetéses GPS módszer" címen írok 2016-oshonlapomon. Nem hordok mobilt, mégis fontos tudni, hogy merre sétálok -- megjelöltek, mint 50 éve már a vándorló madarakat. Ritkán megyek fogorvoshoz, de most töredezni kezdtek fogaim, ami persze lehet a kéményseprő betegség (korom) avagy az egyre erősebb 5G sugárzások (elektroszmog) miatt is. Biolaci barátom lokátoros volt katonáéknál és már fiatalon kihullottak a fogai.
Titkosszolgálati módszerekkel is foglalkoztam, már 1989-ben bebizonyítottam, hogy lakáskutató jár be hozzánk, aki még számítógépemet is bekapcsolja -- saját AT gépemen akkor még DOS futott, másként, vagy távolról nem lehetett kideríteni, hogy mit írok rajta (szórólap a Jurta színházba járóknak) -- mint a Bill Gates féle Windows alatt! Titkos leleplező prorammom minden bekapcsoláskor beindult és egy rejtett állományba írta fel a bekapcsolás pontos időpontját. Tehát sikerült bebizonyítanom, hogy hetente lakáskutató jár hozzánk!
Miért is írok cikkeket és szeretnék előadást tartani?
Mielőtt orvos rokonaim -- a kényelmesebb álláspontot választva -- paranoiás betegként diliházba csukatnak (pszichiátrián ki nem engedhetőnek minősítenének), avagy leinjekciózásra hordoznának; mielőtt a pénzhatalom törvényhozó bérencei törvényt hoznának, hogy mint oltatlan rendszerellenes lázadót stadionba kell záratni engem is, -- el szeretném mondani (olthatatlan vágyat érzek tanítani) mindenkinek, hogy létezik élet tévézés, mobilozás, multiban vásárlás és függőségek nélkül (én 30 éve élek így) és ez a becsületes út!
Azt is fontosnak tartom, hogy bárki személyesen, bejelentés nélkül, minden héten elérhet (ezt már Budapesten élve, 2003-ban meg tudtam teremteni) és ez (telefonok félrekapcsolásával és drótposta levelek törlésével) nehezen megakadályozható összefogás alapja lehet!
Persze kényelmesebb passzívan éldegélni a hazugok országában. Fárasztóbb utána nézni, hogy kik és miért szórathatnak bűntetleül mérget repülőkről a fejünkre,....és a többi "összeesküvés elméletnek" -- de megéri. Megbetegített tudatú birka helyett ember maradhat aki rászánja magát!
Tehát:
Bejelentés nélkül bárki elérhet (18 éve) minden vasárnap d.e.10-kor a Széll Kálmán téren, ahol "Lacibácsi" felirattal és könyveimmel állok 20 percig, az info és jegyek épületénél. Üzenetre is keresem barátaimat, de csak személyesen!
Szeretettel:
Lacibácsi, egy apró homokszem a pénzhatalom gépezetében
T
’ve
Lacibácsi 2019-es, folyamatosan frissített honlapja
Változások az életemben
Anasztázia segítségével megtaláltam a páromat 2017 március 15.-én, hatvan éves koromban. Most, 2019 március 16.-án járt le a két év próbaidő és örömmel tapasztaltam, hogy Kata, a párom kibírta.
Biztos voltam benne, hogy a Kárpát-medencében nincs olyan nő, aki hosszú távon elviselne engem – Katával 2017 áprilisa óta együtt élek!
Lacibácsi vagyok, egy magyar érzelmű 62 éves ember. Függőségem sose volt, pártoktól és vallásoktól is független vagyok.
2020-ban immár 3 cikkem is megjelent a világhálón (magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku):
-- Lacibácsi forradalmi szórólapja
-- A rasszista szúnyog
-- Lakáskutatók leleplezése és megátkozása
Utóbbiból eltüntették a 89-es operatív jelentések (immár levéltárban is olvasható ügynöki hazugságok) internetes címét -- gondolom szégyenlik. Tehát fonetikusan: 1989--pont--osaarchivum--pont--org anyag napi jelentések része!
Trianon Himnusz -- refrén szépít: Lacibácsi, 2020
Tartsd magad, nemzetem, tipornak rendesen.
Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak szüntelen.
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!
Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál,
zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál.
Hittél a Nyugatnak, s mindenkor becsaptak,
elvennék múltadat, ásnák a sírodat.
refrén:
Táltos gyógyfüvet talál a réten,
orvosokkal együtt tesz csodát,
sebeinket begyógyítják szépen,
s megvédik majd Árpád otthonát.
De addig szüntelen légy résen nemzetem:
nézd a sok csillagot, ’48, '56 ott ragyog.
Értsd meg a lényegét: fogjuk egymás kezét!
Fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!
-- Ezt a jutubiról is kicenzúrázott dalt én már így éneklem -- egyre több barátommal!
Műszaki diplomám megszerzése után (1981) egy kutató intézetben dolgoztam, utána voltam újságkihordó, programozó, kecskepásztor, motoros futár, pártfüggetlen leleplezőember, végül közíró lettem.
28 éve nem nézek tévét, mobilom, autóm sose volt, rablóközpontok helyett piacokon szoktam vásárolni – ám ha lehet önellátok párommal. Csodaszép házában éldegélünk a Dunakanyarban, Verőce és Szob között. 200 négyszögöles teraszos kertjét több mint 30 éve gondozza, pl. paradicsom, szamóca, bab és málna nagyobb mennyiségben is szokott teremni benne. Nagyobb állatokat nem tartunk, csak én vagyok itt, öreg kecske! Folyamatosan teremtünk, pl. egy kápolnát, egy dongakemencét és két mesekönyvet hoztunk létre eddig közösen. Gyakran iszunk desztvizet, és eszünk tönkölyös, kovászos, kétszer dagasztott, tiszta vízzel és tiszta sóval készített kenyeret, melyet saját építésű kerti kemencénkben hetente sütünk kb. 20 hete!
Jelen honlapom célja a múlt lezárása, ezért e honlap előzménye a 2016-os honlapom (borsch3d.wixsite.com/lacbacs). Abban írtam le, hogy hogyan lepleztem le harácsoló pénzembereket és harcoltam velük 15 éven keresztül ("Múltbéli harcok").
Erre a főmenüpontra OW5 rövidítéssel hivatkozom a továbbiakban (old web-site 5. menüpontja). A PFL rövidítés pedig pártfüggetlen leleplező embert jelent. Öt fontosabb könyvet is írtam (OW kezdőlap). Immár 1982-es szabadalmam, 3D képátviteli eljárásom pár perces demo videója is megtekinthető OW3 végén!
Akiktől eddig a legtöbbet tanultam: Anasztázia remetenő, Síklaky István közgazdász (2005-ben ölette meg a pénzhatalom, tanításai miatt), Tejfalussy András PFL, Vukics Ferenc (baranta, MOGY), Szűcs Károly (SUSKA kör, EzVan Kiadó), Géczy Gábor (Magfalva, népi gyógyászat), Weixl-Várhegyi László (gyógyító Biolaci). Az általam személyesen megismert gyógyítók közül pedig Szőke Lajost tartom a legerősebb gyógyítónak (sose gyógyított pénzért).
Valamennyien pénzhatalom ellenesek, nem tudott minket se megfélemlíteni, se felvásárolni az összeomló pénzhatalom.
Annak érdekében, hogy olvasóim megértsék a pénzhatalom veszélyességét, megemlítem a sötét oldal két nemzetközi hatással bíró eredményét.
-
A pénzhatalom legyőzte a Szovjetúniót a létező legerősebb fegyverrel: az emberek tudatának befolyásolása révén, a gondolat erejével! Történt mindez műholdas tévéfilmsorozatok által, amelyek a nyugati jólétről szóltak. Amit évtizedek alatt hagyományos fegyverekkel nem tudott elérni, pár év alatt elérte az érintettek agymosásával.
Részletek az Anasztázia könyvekben olvashatók!
Lacibácsi mottója:
Dobd ki a tévéd, mielőtt a családod szétesik, mint a Szovjetúnió!
2. A világ legnépesebb országának, Kínának gazdasági felemelkedése 1999-ben kezdődött. Az ezt kiváltó igen aljas módszerről OW4 „Kínai szervrablások” című menüpontomban már írtam. Mint Síklaky István tanította, a pénzhatalom minden aljasságra képes! Nem véletlenül ölték meg barátomat – aki ilyeneket tanított! Ezért aztán meg tudom érteni azokat a szülőket, akik inkább börtönbe vonulnak, de nem hagyják beadni gyermeküknek a kötelező oltásokat! (Az oltások egy kivédési lehetőségéről Géczy Gábor is szól 2019 februári, Erdélyben tartott előadásában, ami a jutubin megtekinthető).
Az egész ABC kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljam a pénzhatalom általam ismert emberiség ellenes gaztetteit!
A párommal közösen épített dupladongás kenyérsütő kemencéről képeket közlök. A Magyarok Házában tartott 10 perces előadásom legalul látható, a hangja a lényeg (jutubin: "Egy halott közgazdász üzenete"). A továbbiakban pl. a harcom közben engem ért csapásokról írok, valamint harácsoló döntéshozókról és spiclikről is közlök képeket.
Pár csapás, amiket 15 éves harcom alatt tapasztaltam
1.
2. (1983-tól, OW 3. menüpont)
Eljárás szabadalmamat Japán páncélszekrénybe továbbították, főleg G. M. budapesti menedzser igazgató (NOVIKI).
4.(1988-tól, Kézikönyv városból menekülőknek, Lacibácsi tanmeséi)
Lakáskutatók rendszeresen átkutatják és másolják otthoni irataimat, számítógépen írt szövegeimet. Bebizonyítottam.
5.(2014, Kézikönyv városból menekülőknek, Lacibácsi tanmeséi)
Titokszolgák kizártak egyszobás lakásomból, miután terjeszteni kezdtem, hogy hogyan lepleztem le lakáskutatókat 1988-ban.
6.(kb. 1985)
Idős szüleim lakásában levágták a láncot a találmányi irataimat tartalmazó aktatáskáról, amivel vízvezeték csőhöz láncoltam, igen régi, piacon vett lakatot használva.
7.(1988-tól, OW5 Rendőrspiclik zaklatásairól…, 25 évig vártam…)
Célszemély vagyok, spiclihálózat zaklat évtizedek óta pl. hajnali falzörgetéssel, cigifüst befújatással, zajkeltő elektronikával.
10. (1989-90)
Hazugságokat állítottak rólam a budaörsi helyi tévén kb. tízezer nézőnek (választási műsorokban).
11. (1988 óta)
E-mail leveleimet és ellenzéki barátoktól a nekem jövőket törölgetik évtizedek óta, pl. internetes társkeresést is megakadályozva (telefonjaimat már korábban is megakadályozták -- ha lenne mobilom, akkor sem működne).
12. (1988 óta)
Telefonjaimat akadályozzák, átirányítják. Egyszer még Budaörsön családom kaputelefonját is átirányították a tíz emeletes panelban – budapesti barátom hiába keresett, pedig otthon voltam. Egy másik alkalommal hamis információt mondtak be nekem a lehallgatóközpontban, késleltetve azt, hogy találkozhassak akkori barátnőmmel.
13. (2007, Kézikönyv városból menekülőknek, Lacibácsi tanmeséi)
E-mail leveleket hamisítottak (nem csak a nekem jövőt) , pl. Tubes gyűlés ügyben egy egész levelező listán. A budapesti érdeklődők így hamis címen bolyongtak a megadott időpontban. NATO radar ügyben HM sötétkedett.
14. (budaörsi tanács hatósági osztály 122/1986)
Börtönbe hívtak hivatalos levélben, tiltott falragasztás ügyében Budaörsön. Falragaszokon találmányi bemutatóra hívtam bárki érdeklődőt.
15. (budaörsi rendőrség 2970/1995, 8370/95 Pest Megyei RFK)
Flóbert pisztollyal autóból lövöldöztek rám Budaörsön. A lábamat el is találták. A rendőrség tanú hiányában lezárta az ügyet (miután sorozatos beidézgetéssel elrettentették két tanumat).
16. (kb. 1991 óta, OW5 Két spiclimódszer leleplezése)
Fülhallgatós+mobilos spiclik hallgatnak le minket utcán és járműveken, amit éveken át kísérletekkel be is bizonyítottam. Szuszogása alapján azonosítható az is, aki nem beszélget!
19. (kb. 1983 óta)
Postai leveleimet és küldeményeimet (pl. szakkönyvek) tüntették el már Budaörsön. Egyszer még a panaszkönyvet is eltüntette (hazavitte) Csulicsné, a budaörsi posta vezetője.
20. (1985 óta)
Tanácsülési jegyzőkönyveket és sok más hivatalos iratot tüntettek el pl. postai panaszkönyvi beírásaimat is – mindenhova többször és két tanúval kellett mennem. Az általam talált kényes részek (pl. nyilvános ülések jegyzőkönyvéből) gyakran eltűntek, mire tanúkkal újra megjelentem.
21., 22., 23. Még három dolgot tapasztaltam (szintén éveken át, mindig hasonló helyzetekben), amik azonban annyira hihetetlen zaklatási módszerek, hogy csak szóban szoktam részletezni azokat az érdeklődőknek.
Leleplező adatokat töröltek honlapomról !
(Schuler László alias Lacibácsi feljegyzése)
Tegnap, 2023.febr.14.-én vettem észre, hogy 2019 óta megtekinthető honlapomról (lacbacs.wixsite.com/pfl2019) leleplező adatokat töröltek, legalább 4 helyen beavatkozva.
Mostanában tekintették meg először honlapomat olyanok, akik a 2020 nyarán kórházban kivégzett Tejfalussy András barátom munkáját is ismerték és értékelték. Egyszer András teljes honlapját letörölték a világhálóról -- CD mentésekről állította helyre. Más okot nem látok eme titkosszolgálati beavatkozásra.
Tehát felsorolom, hogy mik tűntek el 4 év után honlapomról.
"A főbb csapások, amiket 15 éves harcom alatt tapasztaltam" felsorolásból:
---------------------------------------
1. (1994, OW5, A Selmeczi-Dosztál verőcsapat). Verőcsapat támadott meg utcán, fényes nappal, lakótelepen, Budaörsön. Utána 2 hónapig mankóval jártam. A csapatot vezető kocsmárosnét (fidesz pest megyei vezetője!) bíróságon elítélték. Ügyszám: 4.B.804/94, Budaörsi Városi Bíróság
3. (2005, jutubin: Síklaky emlékfilm I. és II. rész, 2011). Meggyilkolták legjobb barátomat (beetetéssel kiváltott májrák) Síklaky István közgazdászt, tanításai miatt.
-----------------------------
8. (kb. 2000-től). Pszichofegyverekkel is zaklattak. Egyszer magnóra vettem az elrettentő éjjeli hangokat lakásomban, pár rokonnak, barátnak lejátszottam. Ezt a hangfelvételt pár évvel később lakáskutató segítségével felülírással semmisítették meg.
9. (2015, OW5). Megpróbáltak diliházba csukatni, ahol feltűnés nélkül leinjekciózhatnának. Hivatalos iratban hazudoztak ez ügyben.
------------------------------
17. (kb. 94 óta, OW5, Két spiclimódszer leleplezése). Beetetéssel megjelöltek és sugározgatva nyomon-követnek, mint egy lopott autót, vagy egy vándorló madarat (GPS-el).
18. (9.B.XIII.25.721/2009 és 28.B.MV.28.270/2009). Bíróságon elítéltek spicli bántalmazásáért (két független eset), noha se tanu, se bizonyíték nem volt ellenem. Az ítéletben több mint százezer Ft megfizetésére köteleztek és két év felfüggesztettet is kaptam.
------------------------
Tehát ennyit vettem észre tegnap.
Dunakanyar, 2023. február 15.
Lacibácsi, egy apró homokszem a pénzhatalom gépezetébenEzek után talán megérti az olvasó, hogy miért lettem az átlagosnál jóval bizalmatlanabb – társkereséseimben is ez volt mindig az egyik probléma velem! Kívánom, hogy ne tapasztaljon senki hasonlókat, ám ugyan ilyeneket tapasztalt és írt meg pl. a Kapu c. újságban egy vidéki docens is (OW5 25 évig vártam…). A Kapu archivumában (apps2.arcanum.hu/kapu) neten is olvashatóak Gazdag László docens (immár nyugdíjas) főrendőrök zaklató hálózatát leleplező írásai. OW5-ben „A sátán katonái” címmel H. Gabriella írása is szerepel hasonló tapasztalatokról.
A fülhallgatós+mobilos spiclikről még annyit, hogy hat különböző módszerrel bizonyítottam be, éveken át több száz kísérletet végezve az utcai lehallgató hálózat létezését – most már nehezebb, mert sokkal több fülhallgatós mászkál közöttünk. Íme 3 bizonyítási eljárásom:
1. Korán kelő vagyok, hónapokon át hajnalban felkelve kimentem az induló metró kocsikat végignézni. Ez a kilencvenes évek elején volt, amikor még jóval kevesebben viseltek fülhallgatót.
Meglepve tapasztaltam, hogy minden metró kocsiban kb. középen egy fülhallgatós ült. Igen ritka volt, hogy egy sem, vagy több! Tehát már a munkába induló Budapestieket is lehallgatták, még a metró zaját is ki lehetett szűrni!
2. Egy-egy sötét arcú, sötét szemüveges fülhallgatós mögött pár méterre utcán menve hirtelen erős zajt keltettem, pl. tapsoltam egyet, vagy leejtettem valamit. A fülhallgatós előbb rándult össze, mint a többi járókelő – ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy vételre volt állítva és nem zenét hallgatott!
3. A különböző időpontokban körülöttem felbukkanó fülhallgatós után mentünk egy barátommal, buszról leszállva. Az átlagosnál jobb arcmemóriám segített felismerni a túl gyakran közelembe nyomakodó fülhallgatós bérenceket. Tehát leszálltunk ahol ő és mentünk pár méterrel mögötte barátommal. Közben én nem túl hangosan magyaráztam barátomnak, hogy szerintem pénzért lehallgat minket ez a sötét alak és ideje lenne megleckéztetni! Mi lenne, ha levágnánk pl. az egyik fülét, hogy a többi kis spicli is elrettenjen! Radikális barátom ismerve engem, helyeselt, és elővéve lakáskulcsait fémes hangot produkálva mondta: éppen van is nálam egy bicska, ez jó lesz a kis szekus ellen is. Ekkor fordult hátra a fülhallgatós spicli – halálfélelemmel arcán és barátom kezére meredt! A lakáskulcsokat megpillantva láthatóan megkönnyebbült. Vajon zenehallgatás miatt sápadt el annyira?
Tehát hat különböző módon, sok száz kísérletet végezve győződtem meg egy kiterjedt spiclihálózat létezéséről. Most 2019-ben már csak hétvégeken járok Budapesten. Érdekes nem véletlen, hogy ahányszor leszállok a körúti villamosról, egy fülhallgatós várakozik pont annál az ajtónál – tízből tíz esetben.
Kísérleteket végezve (pl. az utolsó pillanatban mégis másik ajtóhoz átrohanva) ez is bizonyítható. A lehallgatós bérencek ugyanis utasításokat is kapnak – pl. hol várható egy célszemély ismerős szuszogása – és gombokat nyomogatva adatot is küldenek a spicliközpontba (pl. a járművön ülő másik spicli arról, hogy melyik ajtónál készülök leszállni). Hosszú távon minden sötét módszer leleplezhető és bizonyítható – azóta persze sokkal jobb a fülhallgató érzékenysége, több és olcsóbb a fülhallgatós bérenc és az egyéb zajok kiszűrése is eredményesebb. Szorgalmasabban cserélgetik a spicliket is, ne ismerje fel ugyan azt a bérencet ugyan az a célszemély. A telefon lehallgatás eme utcai változatát a rendszerváltáskor megszeppent urak fizetik és az itteni titkosszolgálatok vették át a nyugati szolgálatoktól (a tőlünk lopott pénzen).
Sajnos tévézős és mobilba kapaszkodó nemzettársaim általában se nem hiszik, se nem értik a pénzhatalom eme sötét módszereit. Nekik írtam Hirosima tanmesémet (OW4).
Azért persze eredményeim és sikereim is voltak 15 éves leleplező harcom során, amit becsapott feltalálóként kezdtem.
Erről olvashatunk OW5 Derűs pillanatok, sikerek címszó alatt.
Kati néni és Lacibácsi kerti kemencéje
tető és kémény ill. mellette: a dupla-dongás kemence szája és a donga -- péklapáttal
Kati néni és Lacibácsi
Anasztázia segítségével találtuk meg egymást 2017. március 15.-én. Azóta közösen teremtünk pl. kenyérsütő kemencét, kápolnát, mesekönyvet.
Építjük a Szeretet Terét. A fontosabb könyvekről:
2013: Kézikönyv városból menekülőknek – magyar ökofalvak, tanmesék, titkosszolgálati módszerek… Lacibácsi dolgozott Magfalván, Agostyánban, Visnyeszéplakon, tanyákon, biokertészetben, falun…
2015: Ébredjetek Titanic táncosai! Term.gyógyászat, Biolaci tanításai, népirtások kivédési lehetőségei…
2016: Kalauz Anasztáziához – tárgymutató= Megre 10 kötetében mi, hol található. Pl. Családi Birtok, gyereknevelés, Nosztradamusz, Szeretet Tere, otthon szülés, a gondolat ereje,…
2018: Köntörfalazó Kázmér kalandjai – mesekönyv +függőségek veszélyei, pénzhatalom kártevései…
2019-es mesekönyvünk (Locsife Csilla szent-pontjai) nemrég jött ki a nyomdából, májustól ez is beszerezhető-
E könyvekkel és „Lacibácsi” felirattal állok minden vasárnap d.e.10-kor a Széll Kálmán téren az info és jegyek épületénél, húsz percig. Mindenben támogatom barátaimat. Ingyen másolom a tíz Anasztázia könyvet pdf-ben pendrive-omról az engem megkeresőknek!
Lacibácsi 10 perces előadása (Magyarok Háza, 2015) tanulságos, e honlapon legalul látható, jutubin: Egy halott közgazdász üzenete
Feljegyzés észlelt zaklatásaimról –
2019 áprilisában lesz 2 éve, hogy párom házában a Dunakanyarban élek, és itt is – ahogyan évtizedek óta – keltegetnek minden hajnalban zajokkal, törlik leveleimet és akadályozzák telefonálásaimat, noha rég nem foglalkozom harácsolók leleplezésével.
Már a római-pun háborúban ismert és alkalmazott kivégzési módszer volt, ha valakit nem hagytak aludni. Hogy Budaörsön és Bp-en, előző lakóhelyeimen hogyan keltegettek (pl. falcsapkodásokkal), hogyan lepleztem le és fotóztam le zaklató bérenceket, arról kiadványaimban és honlapomon írok: pl. 2016-os honlapomon
utolsó főmenüpont: múltbéli harcok. Ebben olvasható H. Gabriella anyaga is, akit már külföldön is zaklattak, majd itthon is -- az onnan átvett titkosszolgálati módszerekkel, valamint egy Gazdag László anyag, aki a Kapu című újságban több cikkben hozta nyilvánosságra zaklatásait, melyek felesége halálát is okozták.
Az én ébresztésem sikeres megtörténtét évtizedek óta szobai lehallgatón át ellenőrzik, amit kísérletekkel bebizonyítottam és honlapomon is leírtam.
Az elmúlt évtizedek során ébresztgettek már faldöngetéssel, szobámba rejtett elektronikus zajkeltővel, falba fúrt apró lyukakon át beküldött dohányfüsttel, lakáson kívüli zajokkal (pl. kuka tetejének csapkodása hajnalban mindig ugyan akkor), kutyaugatással és más módokon, amiről honlapomon is írok.
2011-ben egy ízben Hajdúszoboszlón, akkori kedvesem házában aludtunk, mikor hajnalban mobilja felriasztott bennünket. Az ébresztőszolgálat jelentkezett, pedig párom nem kért ébresztést és biztos volt benne, hogy szokása szerint este gondosan kikapcsolta mobilját. Mint tudjuk, a rendőrség meg tud csörgetni egy kikapcsolt készüléket is, ha indokoltnak látja!
Több, évekig engem zaklató bérenc elköltözött szomszédos lakásokból Budaörsön és Budapesten, leleplezésem és figyelmeztetésem hatására. Bánt, hogy újabban páromat is zaklatják miattam!
Felsorolom az okokat, hogy szerintem miért gyilkolásznak évtizedek óta – 1988-tól, a Jurta színházbeli szórólapozásaim óta.
1. 1982-ben szabadalmaztatott videós eljárásomat minden jel szerint japán páncélszekrénybe továbbította egy bp-i menedzser-igazgató (G. Márton, akinek kövér feleségéről is készült fotó). G. M., magyar találmányokat külföldre lopó innovációs illetékesnek és japán vevőinek egyaránt jobb lenne, ha nem élnék. 1986-ban egy NSZK egyetemen állást kínáltak nekem (20-szoros fizetéssel) találmányom tökéletesítésére, mikor VHS kazettáról nyugati kiállításon (Funkausstellung) mutogattam képátviteli eljárásomat!
2. Becsapott feltalálóként 15 évig foglalkoztam budaörsi harácsolók leleplezésével, pl. a Selmeczi-Dosztál kocsmáros maffia sötét üzelmeiről anyagokat terjesztve. 1994-ben verőcsapatot is fizettek leállításom érdekében, utána 2 hónapig mankóval jártam. Tucatnyi budaörsi gazembert lepleztem le, akik mások becsapásával gazdagodtak. 2003-ban váltam el és költöztem el Budaörsről. Sok ellenségem él most is ott, immár évente nem százmilliókat, hanem többet harácsolva. Ők is fizethetik zaklatásomat és örülnének halálomnak.
3. Bárki, akit lelepleztem. Számtalan gazemberről hoztam nyilvánosságra bizonyítékokat a 15 év alatt (1988-2003) és fotók is kerültek az Internetre. Volt MTV-sekkel és postai vezetőkkel is szembe kerültem. A zaklatásomban közreműködőkkel együtt kb. két tucat gazember örülne halálomnak.
Mint Gazdag László vidéki docens cikkeiből is tudhatjuk, egy civil célszemély elleni zaklatás ill. gyilkolászás beindításához sokkal kevesebb is elég, mint amit én a 15 év alatt tettem! Ő is újra és újra bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy a rendőrség szervezi hazánkban ezeket a civilek elleni zaklatásokat!
2013-ban egyik kiadványomban (Kézikönyv városból menekülőknek) terjeszteni kezdtem, hogy hogyan lepleztem le lakáskutatókat 1988-ban Budaörsön. Erre pár hét múlva Budapesten, titkosszolgálati módszerrel kizártak egyszobás lakásomból – a kulcsom nem fordult el a lakásajtó zárjában! Mégis 10 percen belül bent voltam, és egy héttel később ezen kiadványom további példányaiban már „Primitív titokszolgák bosszúja” címmel ezt az esetet is leírtam!
Ezúton is üzenem a zaklatásaimat fizetőknek, az érintett rendőrségi és titkosszolgálati vezetőknek és a zaklatásomért rendszeresen pénzt felvett primitív bérenceknek: még vagyok és folyamatosan hozom nyilvánosságra gaztetteiket.
A zaklatások része az elszigetelés is (Budaörsön egy ideig még a kaputelefonomat is átirányították egy házunkban lakó önkormányzati képviselő és elektroműszerész segítségével!), engem mégis 15 éve elérhet bárki személyesen:
minden vasárnap d.e. 10-kor a Széll Kálmán téren állok „Lacibácsi” felirattal, 20 percig, az info és jegyek épületénél.
Dunakanyar, 2019 jan. Schuler László
budaörsi harácsolók 1985-től
feltérképezve
Lacibácsi szerint
écso = érdekcsoport, maffia
folyt. köv. + képek spiclikről is
Here For You
A becsapott feltaláló 2019-es honlapja, spiclik/1
pénzért figyelgető ill. hajnalban falzörgető spiclik/1
Lacibácsi gyűjtéséből 1985-2003
spiclik/2
pénzért figyelgető és/vagy zaklató bérencek
Lacibácsi 2019-es honlapja. Spiclik nevei pl. OW5-ben 30 név... Itt pl. Sasgáti (Béláné) Erzsi jobbra fent, mostanában is kelteget.
spiclik/3
pénzért figyelgető ill. zaklató bérencek
Lacibácsi 2019-es honlapja. Spiclik nevei pl. OW5-ben 30 név...Itt pl. Zacsikné Szerdahelyi Eszter és fia Dávid (alul) jelenleg is szorgosan figyelget.
Hol írok még a szervezett zaklatásokról:
2016-os honlapom utolsó (Múltbéli harcok) főmenüpontjában:
-- rendőrspiclik zaklatásai, titokszolgák
-- két spiclimódszer leleplezése
-- 25 évig vártam + A sátán katonái
almenüpontokban!
Lacibácsi 2019-es honlapja
10 perces előadásom a Magyarok Házában
A képet torzították, ám az elhangzottakra érdemes figyelni!
Anasztázia napok tartása
Először csak nyaralás közben, később minden hónapban iktassunk be családunk életébe egy Anasztázia napot! Mobiltelefon használata, tévézés és internetezés nélkül próbáljunk meg odafigyelni a másik emberre. Segíthet ebben kirándulás, sportolás, vagy bármilyen családi program szervezése. A lényeg, hogy este és éjjel sem nézzük meg pl. a nem fogadott hívásokat, csak másnap reggel, amikor lejárt a 24 óra! Az Anasztázia nap akkor igazán eredményes, ha egyéb esetlegesen meglévő káros szenvedélyünkről is sikerül egy napig lemondani (pia, bagó, felesleges édességek nassolása, veszekedés, stb.).
Ha egyedül élünk, akkor is fontos ilyen ünnepnapok tartása, amikor segíthetünk pl. közelünkben lakó idős embereknek (bevásárlás, kertlocsolás, stb.). Ilyenkor tapasztalhatjuk meg, hogy dédszüleink és őseink mennyivel békésebben éltek.
Persze más napokon is javasolt a mobilozás, tévézés és netezés szigorú korlátozása, pl. napi kétszer fél órára. Az intenzív mozgást sose hagyjuk el az Anasztázia napokon! A módszer alkalmazásával igen egyszerűen megállapíthatjuk, hogy minket és családunk tagjait mennyire betegített meg a pénzhatalom! Ha pedig sikerül egy függőségtől végleg megszabadulnunk, akkor az elvonási tünetekre is emlékezni fogunk.
Kis lépés nekünk és családunknak, de nagy ugrás az emberiségnek!
Dunakanyar, 2019. augusztusában
Szeretettel: Lacibácsi, egy apró homokszem a pénzhatalom gépezetében
A pénzhatalommal kapcsolatos viccek és egyéb írások a "Tartalom" főmenüpont végén találhatók.
Az élet olyan, mint a jég -- kemény és zajlik!
(további Lacibácsi bölcsességek OW2-ben)
2023-ban hoztam létre 3. honlapomat. Íme a címe: lacbacs.wixsite.com/teremtettem
MENÜ (pl-esküvői szertartás) legfölül található !